It's raining - 21

Cím: It's raining

Páros: Seo Youngho (Johnny) (NCT) x Yoon Jeonghan (Seventeen)

Feladat: Képpel írni

Író: 21

Kép, amivel írni kellett:

A kis zenei bolt, ahol dolgoztam sosem arról volt híres, hogy oly’ sokan megfordulnának ott. Tökéletes volt számomra; kevés ember, de a fizu jó és bármi következmény nélkül lejátszhatom a hangszóróban a kedvenc dalaimat.

Aznap kedd volt, már közel jártunk a zárásidőhöz, s kint is már sötétség honolt. Ilyenkor azért féltem egy kicsit, hogy valamiféle suttyó népség tér be az üzletbe kifosztani a kasszát, miután egyáltalán nem volt ez egy jó környék. Bár valószínűleg ők sem gondolták, hogy sok pénzt találhatnak egy ilyen lepukkant helyiségben, hisz mindig elkerültek.

Ám, amikor valaki nagy robajjal rontott be az üzletbe, úgy, hogy az ajtó, meg a felette logó csengő majdnem leesett a helyéről, hirtelenjében szívemhez kaptam a félelemtől. Meglepetésemre viszont nem egy maszkos betörő állt meg előttem, hanem egy jól megázott, velem egyidős fiú. Álla vonaláig érő, szőke tincsei csapzottan tapadtak az arcára, melyeket fujtatva próbált elhessegetni onnan, kisebb-nagyobb sikerrel.

– Miben segíthetek? – szóltam hozzá a tőlem telhető legkedvesebb hangon, miután ábrázata olyan elveszettnek tűnt a lemezek között.

– Hát… – zavartan nyúlt tarkójához, miközben kínosan elmosolyodott. S még így is talán az volt a legszebb mosoly, amit valaha láthattam. De a következő mondata kellően lelombozott. – Csak az eső elől menekültem be.

– Oh. – sóhajtottam fel megvilágosultan, majd a pult mögötti székre pillantottam. – Mindjárt zárok, addig itt maradhatsz. – mutattam az ülő alkalmatosságra, majd elsétáltam a bolt másik végébe elrendezni a kazettákat.

Ő csöndben ült végig, s telefonját nyomkodta, míg én néha vetettem felé egy ellenőrző pillantást. Valahonnan roppant ismerős volt, de mégsem tudtam névhez, vagy eseményhez kötni. Pedig roppant megkapó külseje volt, s ha korábban is így állt volna előttem, mint pár perccel korábbak, akkor azt biztos soha nem felejtettem volna el.

– Ühm... srác! – mivel még nem voltam tisztában a nevével, fogalmam sem volt, hogyan is kéne megszólítanom, de miután csak ketten voltunk ott, egyből felkapta a fejét. – Öt perc és zárok.

– Oh, Jeonghan vagyok. – egy angyali mosoly kúszott ajkaira, az enyém viszont az arcomra fagyott.  Így már egyből tudtam kivel van dolgom.

Haja világos volt, nem úgy, mint pár hónappal ezelőtt, amikor utoljára láttam. Azt hittem el fog önteni a méreg, amikor először szemtől szemben találkozni fogok a fiúval, akivel Sehun valószínűleg hosszú hónapokon keresztül csalt, de valójában olyan volt, mintha csak egy egyszerű titokról hullott volna le a lepel. Csaptam én ki akkora balhét, s tomboltam annyi ideig akkor, amikor erre mind fény derült, hogy most már ne érezzek bosszúvágyat.

– Youngho. – nyújtottam a kezemet neki, amit mosolyogva meg is rázott.

– Köszönöm, hogy itt maradhattam! Esetleg meghívhatlak egy kávéra valamikor ezért cserébe?

Jeonghan szép volt és kifejezetten vonzó számomra, és még jófejnek is tűnt – ha azt nem vesszük figyelembe, hogy az exem szeretője volt –, de mégis a tudat, hogy miatta lett vége egy másfél éves kapcsolatomnak, merőben lelombozott vele kapcsolatban. Hízelgő volt meghívása – amit egy elég feltűnő csábos vigyorral az arcán tett meg –, de még ha baráti is lett volna ez a közeledés, akkor sem fogadtam volna szívesebben.

– Szerintem, azt inkább kihagynám.

S még csak erőlködnöm sem kellett, egyszerűen megvonta a vállát, elköszönt, és a következő percben már a hátát néztem, ahogy kilép az ajtón, elhagyva a helyiséget – remélhetőleg örökre.

A találkozásunkat meg inkább elkönyveltem valamiféle szokatlan élménynek. S a biztonság kedvéért még aznap este kitöröltem Sehun telefonszámát a mobilomból.