Remember me - 28

Cím: Remember me

Páros: Kim Jongin (Kai) (EXO) – Lee Taemin (SHINee)

Feladat: Érzéssel írni

Érzés: Megdöbbent, megdöbbenés, 

Író: 28

- Késtél! - nézett átható pillantással a szőke fiú az újonnan érkező, vastag, fekete szövetkabátos emberre.

- Csak eszembe jutott mennyire szereted - ült le a férfi a másik mellé - a padra, és a kopott fára helyezte a csokor fehér rózsát.

- Emlékeztél?

- Nehéz elfelejteni. Hiányzol.

- Talán ha gyakrabban látogatnál... - vonta fel a szőke szemöldökét és egy pajkos pillantást vetett a kreol bőrűre.

- Taemin, te is tudod, hogy ez nem ilyen egyszerű.

- Igaz - dőlt hátra csalódottan a kisebb, és szomorkásan pillantott fel az égre.

Apró hópelyhek kezdtek szállingózni, lassan ragyogó fehérségbe fedve be a tájat. Csupán a fekete kabátos virított ki a környezetből.

A szél hidegen fújt, mire Jongin még jobban beburkolta magát a sálja és kabátja védelmébe.

Taemin ábrándozva nyújtózkodott felfelé, hogy egy-egy hópihe a tenyerébe essen, de sehogy sem járt sikerrel. Csalódottan ejtette maga mellé a kezét.

- Szeretem az ilyen napokat. Rád emlékeztetnek - simított bele szőke hajába és érdeklődve pillantott a bebugyolált fiú felé.

- Én pont e miatt nem szeretem. Mert rád emlékeztetnek.

Jongin keserűen mosolygott, előre a semmibe bámulva.

- Manapság minden rád emlékeztet már.  Azt hiszem kezdek beleőrülni a hiányodba.

- Az jó - bólintott a másik elégedetten, és nadrágja zsebében kezdett turkálni - Ezt már rég oda akartam neked adni - nyújtott át egy összegyűrt, régi, kissé szakadt fényképet.

Jongin hosszasan nézte, majd kabátja zsebébe nyúlva ugyanazt a fotót vette elő.

Szeretetteljesen húzta végig mutatóujját a két, egymásba csimpaszkodó fiú képén, és elérzékenyülve fordította meg.

 „Szeretlek” - csupán ennyi volt a hátuljára írva.

- Már rég megkaptam - sóhajtott fel a fiú – De nem elég korán.

- A lényeg hogy tudod - vont vállat szórakozottan Taemin, és hosszú tincseit kezdte babrálni.

A kihalt helyen csupán Jongin lélegzetét lehetett hallani, semmi sem zavarta meg a meghitt pillanatot. A hó kitartóan szállingózott, egyre nagyobb pelyhekben.  Távolról egy mentőautó szirénája hallatszott.

- Tudtad, hogy a főiskola után meg akartam kérni a kezed? Még a gyűrűt is megvettem.

- Nyilvánvaló volt - nevetett fel a kisebb hangosan mulatva a régi emléken – Annyit mondogattad, engem meg bosszantott, hogy előre tudni fogom már. Teljesen oda volt a meglepetés - húzódott még szélesebb mosolyra a szája – de igazán boldoggá tettél. Tényleg - nézett rá kipirultan, azokkal a gyönyörű szemeivel, amik még az évek múlásával is ugyan azt a szeretetet és szerelmet árasztották Jongin felé, mint a legelső alkalommal.

- Én is szeretlek - mosolyodott el a fiú ahogy kimondta a másik gondolatát - Mindörökké.

Csendben üldögéltek még egy ideig egymás mellett, élvezve a másik társaságát, ám lassan sötétedni kezdett, és az eget sötét viharfelhők lepték el.

Jongin komótosan tápászkodott fel a padról, kinyújtóztatva elgémberedett végtagjait.

- Elmész? - pillantott fel rá szomorúan Taemin, mire a másik csak sajnálkozva bólintott - Mikor láthatlak újra?

- Amint tudok jövök - sóhajtott a fiú, majd kezeit vastag bőrkesztyűjébe  bújtatva kezdte el lesöpörni a hideg, faragott márványkőről a havat.

A csokor fehér  rózsát óvatosan helyezte a vésett tábla alá.

- Hiányozni fogsz... - suttogta Taemin, és odalépett a faragott sírkő mellé. Keze tétován követte a vésett betűk vonalát.

Lee Taemin (élt 23 évet)

Jongin csak szótlanul bámulta még pár percig a hantot, majd lassan fordított hátat, és indult el a temető nagy, fekete, kovácsoltvas kapuja felé.

Komótosan sétált, távolodó alakja pedig szép lassan tűnt el a hóesésben, csupán lábnyomai árulkodtak arról, hogy ott járt valaki.

Now, not just a toyboy - 16

Cím: Now, not just a toyboy

Páros: Kim Jongin (Kai) (EXO) x Lee Taemin (SHINee)

Feladat: Képpel írni

Író: 16

Kép, amivel írni kellett:

  

Kiskorom óta nem értettem, miért akad ki a világ, ha valami gonosz megjelenik a Föld felszínén és leigázza a gyengéket. Valakinek ezt a nemes feladatot is el kell végeznie, különben túl igazságos lenne a világ és nem lenne semmi megrendítő, s csak a rózsaszín felhők sokassága fullasztaná az embereket. Engem jelenleg cigarettám mentolos füstje fullaszt, mit oly élvezettel szívok, hogy ha a tüdőlebenyeim tudnának beszélni, biztos azt mondanák, hogy mennyire utálnak.
 Anyukám rég arra kér, hogy tegyem le káros szenvedélyemet és egyetlen szenvedélyemnek éljek: a táncnak. Hamarabb megtanultam ritmusra táncolni, mint beszélni és mióta az eszemet tudom anya támogat is ebben. Ő az egyetlen, aki támogat, amiért mai napig hálás vagyok neki. Nővérem nagyon szeret, de sajnos egyéb dolgok miatt Japánban van és félévente, ha találkozunk. Apa egy más téma. Mióta megtudta, hogy nem a lányokhoz vonzódom, elköltözött Szöulból. Azóta se hallottam felőle.
 Agyam fogaskerekeinek koptatásában egy lágy hang zavart meg:
- Kai.. akkor.. próbálhatunk? Letelt az öt perc. - hallottam hangját itt-ott megcsuklani. Volt is oka rá. Megrántottam a rácskerítést, ami nem engedte, hogy leessek a hatalmas épületről, majd rámordultam a szőke hajúra:
- Megmondtam már egyszer.. hogy neked Jongin vagyok. - léptem egyre közelebb hozzá, mitől ő csak hátrafele araszolt félelmében. - Ne félj,- villantottam ördögi mosolyomat rá, miközben arcán simítottam végig vékony ujjaimmal. - ezért majd próba után kárpótolsz. – hajoltam nyakához, s lágy bőrébe harapva hívtam elő belőle egy halk nyögést.
 - Kérlek Jongin, ne légy velem durva. – remegett bele simogatásomba, mit nadrágjába nyúlva hátsófelén ejtettem meg.
- Itt még mindig én szabom a feltételeket, neked ebbe oly kevés beleszólásod van. Ha kielégíted próbán a vágyaimat, elgondolkozom, hogy nem folyatok viaszt a hátadra vagy nem edzem bőrödön az övemet. Na haladj lefele a terembe, mindjárt megyek.
 Visszaandalogtam helyemre. Nyugalomban szívtam el élethozó elixírem megmaradt részét.
Ki nem állja, ha durván bánok vele, de imádja, ha jó napomon talál meg és kielégítem az ő vágyait sajátjaim mellett. Egy angyal, mégis egy ördög markaiban van, amikből nemigen szabadul. Vonzom a természetemmel, ezt mégsem meri bevallani, mert akkor végleg megtörne. De nem baj, nem is kell beismernie, tudom én ezt nagyon is jól. Elfelejtette, hogy a szeméből túl sok mindent ki lehet olvasni. Azok a csodaszép barna íriszek elvisznek egy varázslatos utazásra, míg kiszűröm eltitkolt érzéseit. Szeretném, hogy tudja, nem csak játékként tekintek rá, ha nem félne ennyire tőlem. Nem eszek embert… csupán csak szenvedélyesen szeretek.  Csikkemet megreptetve hagytam magára szeretett tetőteremet és siettem tanítványom után.
- Itt is lennék. Átpróbálod és utána mutatod teljes erőbedobással vagy készen vagy szétzúzni az épületet?
- Meg tudom csinálni, Jongin! - húzta ki magát, ezzel megmutatva a pólója mögött rejtőző szálkás felsőteste vonulatait. Mit ne mondjak, tetszik a látvány.
- Akkor le a pólóval. - foglaltam helyet a kanapén.
Félve ám, de levetve magáról az amúgy csak zavaró ruhadarabot indította el a zeneszámot. Vagány lépések és szexi pillantások egyvelegét élvezhettem az elkövetkező három percben, amit csupasz felsőteste koronázott meg. Hátán pár izzadtságcsepp tartott versenyt pár erőteljesebb lépés után. Néhol szapora légzése tökéletes aláfestése volt a zenének, mintha bele lett volna írva. Szemeiben a tánc iránt táplált érzések lángnyelveit engedték megmutatni egy-egy pillanatnál. Szinte tökéletes volt, mint ő maga. Mégis volt benne egy dolog, ami nem tetszett. Túl feszes, el kéne engednie magát.
- Milyenh volth? – lihegett térdeire támaszkodva várva válaszomra.
- Nem rossz- nem rossz. – léptem hozzá, s emeltem egy szinte arcát az enyémmel. – Viszont egy dolog nem tetszik benne.
- Mégpedig?
- Nem engedted el magad.
- És hogy tudnám elengedni magam? – feküdt a földre minden erejét elvesztve.
- Oh, vannak ötleteim, ne félj. – kúszott kaján mosoly arcomra. Megfogtam kezeit és felsegítve a kanapéra löktem. Két lába közé férkőzve téptem róla le lábait takaró textilt. Rettegett, teste viszont égett a vágytól. Belső combján ékeskedő szívásnyomon végigsimítva ajkaihoz hajoltam és szenvedélyesen belemartam abba. Csókunkat egy hatalmas nyögéssel fűszerezte, mi beindította egész testem. Oldalát simogattam, míg ő tincseim között épített ujjaival utat. Lábait vállamra tettem és egyik ujjamat szájába nyomva nedvesítettem be tágító alkalmatosságomat. Lukába mozgatva benyálazott ujjamat sziszegett alattam a kellemetlen érzésre. Hátsóját markolászva eresztettem ki belőle elégedettebb sóhajokat. Oly csodás, mikor ilyen önkívületi állapotban van. Legszebb testéhez tartozék egy törékeny lélek, mit megfélemlítettem és mit magamhoz láncoltam. Szeretem, de mégis imádom látni ziháló, szenvedő arcát. Örömmel tölt el, ha karjaimban szenved és kérlel megállásra. Tudom, hogy kellek neki, ez az egyetlen dolog, amit előttem nem tud letagadni. Az érzéseit.
 Kicsik voltunk, még egészen kicsik. Mikor pocky game-el teszteltük, hogy le merjük-e smárolni egymást. Beleharapott és nem ment tovább. Félt, hogy ajkaink találkozni fognak. Meg akartam neki mutatni, hogy jogosan fél, hisz ha elhatároztam valamit, nem hagyom elveszni. Beletúrtam már akkor is stílusos hajába és akkorát haraptam, hogy végre meg tudjam ízlelni, milyen az, ha a saját nemeddel csókolózol. Azóta jobban bízik és fél is egyben lényemtől. Egyszer kikéredzkedett a mosdóba még középsuliban. Utánamentem és az egyik fülkében rontottam meg. Élvezte, de fájt neki. Nem menekült szorításomból. Elfojtott sikolyaitól jutottam el a csúcsra, s hagytam magára. Nagyon megriadt és talán azóta se mer elmenni a mosdóba, csak akkor, ha egyik csapattársa is megy vele.  Talán kicsit túllőttem a célon. Nem lehet mindenkinek olyan párja, aki rózsacsokorral és bonbonokkal kényezteti szíve választottját. Én egy egyedi megoldást választottam, szerintem jobban bejön.
 Mikor éreztem, hogy tágításomnak eredménye volt, így a második ujjamat kihagyva a műveletből, tagomat kapta ajándékul. A hirtelen mozdulatra ajkai közül sikolyt engedve mart a kanapé anyagába. Teste gyors ütemben vonaglott tagomon, amitől falra tudnék mászni. Tudja, hogy mi kell az embernek. Csípőjét megfogva próbáltam eltalálni kéjzónáját, mi most nehezen sikerült. Lassítottam a tempón és férfiasságomat kihúzva belőle fordítottam a hasára. Fejét a kanapéhoz, feszes popsiját pedig a csípőmhöz nyomtam.
- Kérlekh… Jonginh… ne… ezt nem szeretem…- húzta el csípőmtől nyílását.
- Ígérem cica, nem fog fájni. Most pedig terpessz. – löktem belé kemény merevségemet, mi újabb sikolyokat és nyögéseket idézett elő belőle. Hamar megszokva a helyzetet tolta hátra hátsóját és élvezkedett a bőség zavarában. Sok munka után elértem célomat és a csúcsot is. Zihálással és egy nagy nyögéssel jelezte, hogy a folyadék elöntötte testét. Fekvő helyzetéből hamar talált egy új helyet ölemben, majd kezdett öltáncot járni vaskos tagomon. Tarkómra fogva segített csípőjét gyorsabban mozgatni és ahányszor összeszűkült körülöttem, annyiszor képes lettem volna lökni egyet rajta, de most hagytam, hogy ő végezze az izzasztó munkát. Lapockáit és férfiasságát kényeztettem, míg ő rajtam tanulta következő koreográfiáját. Egyre csak feszült kezemben büszkesége és egy nagyobb szorítás után könnyített magán. Teste továbbra sem állt meg.
- Tae… Tae… Taemin… csináld.. gyerünkh… táncoljh… méllyebbreh…ahh.. gyerünkh.. – fogtam végül csípőjére és segítettem rá kérésem beteljesítésére.
 Mozgása hamarosan lassabbá és érzelmivé vált. Vállamra döntötte fejét, mikre nem győztem csókokat osztani. Egyszer csak fordított testhelyzetünkön és fekvő állapotba kényszerített.
- Jó munkát végeztél, meg kell hagyni. – vándorolt kezem domborulatára. – Ezt az izét itten jól tudod ringatni. Remélem, hogy jó szokásodat megtartod.
- Szeretnéd, hogy megtartsam? –dörzsölte férfiasságát enyémhez.
- Kérlek. – martam belé.
- Kérd szépen! – nézett rám vágyakkal teli szemekkel. Megtanítom, hogy ki itt a vezér.
Ágyékára ültem, s kezeit hátrafeszítettem:
- Még mindig nem te vagy a főnök kicsi szívem. – haraptam fülére.
Megszeppenve nézett velem farkasszemet, majd magához ölelve a következőt mondta:
- Bocsánat Jongin… Szeretlek.
- Ezt a hülye is tudja. – pusziltam arcára, hogy jelezzem neki, én is.
 Fordítottam helyzetünkön és mellkasomhoz szorítva takargattam be az alattunk árválkodó pokróccal. Hátát, majd popsiját cirógatva hajtotta szívem felett álomra fejét.
 Fura érzéseket táplálok iránta, bántom, mégsem köp be senkinek, nem hívja rám a rendőrséget. Azt hitte, hogy nem tudom, hogy meg van őrülve értem? Hehe, amatőr. Legközelebb tanulj meg színészkedni, édes.