Sparkler - 18

Cím: Sparkler
Páros: Nichkhun Horvejkul (2PM) x Ten Chittapon (NCT)
Feladat: Képpel írni
Író: 18
Kép, amivel írni kellett:

Magamban morgolódva szaladtam a nappali egyik szegletéből a másikba. Már késő délután volt, és én még csak nem rég keltem fel a tegnapi hosszú munka után.. Így azt elfelejtettem, hogy a párom ma jön haza. Eddig a szüleinél volt, és már több mint egy hete nem láttam. Nagyon hiányzott már, mégis a sok dolog közben kiment a fejemből, hogy pontosan mikor ér haza. Mikor rájöttem, egyből kipattantam az ágyból, mert sietnem kellett, hogy időben rend legyen a házban, de szerencsére nem kellett sokat takarítanom. Az után hozzá láttam a vacsorához.

Amikor kész lett az étel is, beszaladtam a szobánkba átvenni valami tűrhetőbb ruhát a szakadt gönceim helyett.

A pólómért nyúltam éppen, amikor hirtelen valaki egy csókot adott a vállamra, én pedig megpördültem a tengelyem körül.

- Nichkhun… - motyogtam meglepetten, ő pedig rám mosolygott, majd lehuppant az ágyra, engem az ölébe húzott, nekem pedig a torkomba ugrott a szívem.

- Hiányoztál ám!

Kezeit szorosan körém fonta, de nem bántam, így kényelmesen elbújhattam ölelésében. Magamba szívtam férfias illatát, és halványan elmosolyodtam.

- Te is hiányoztál. Milyen volt otthon?

- Egész jó, de anyáék hiányoltak téged is. – mondta miközben maga felé fordított, és egy lágy puszit hintett a számra, amitől egyből elpirultam. Még ennyi idő után is. – De megígértem nekik, hogy legközelebb téged is viszlek.

- Jól van. – bólogattam, a gyomrom viszont bukfencezett egyet már a gondolattól is. Mit szólnak majd hozzám? Oké, hogy ennyire várnak, de mi van ha…

- Min gondolkozol ennyire?

- Semmin sem. – vágtam rá egyből és felpattantam. – Nem vagy éhes? Csináltam neked vacsorát.

- De igen, éhes vagyok. – bólintott mosolyogva és egyből utánam indult, amikor kicaflattam a konyhába. – Nagyon jó illata van. – ült le az asztalhoz. Amíg ő evett én készítettem magamnak egy teát, majd leültem vele szembe, és figyelhettem evés közben. – A szüleimen gondolkoztál el ennyire?

- N-nem. – fordítottam el a fejem.

- Nem harapnak. Már nagyon kíváncsiak rád.

- Mi van, ha a nagy kíváncsiság után majd nem leszek olyan, ahogy ők elképzeltek? – húztam el a számat.

- Ten, már most imádnak. – nyúlt át az asztal felett, és össze kulcsolta az ujjainkat. – Ma egy éve, hogy a páromnak tudhatlak, és ezt ők is tudják. Tudják, hogy boldog vagyok veled, és hogy mennyire szeretlek. Ez pont elég. Nem gondolod?

- Mi? – kerekedett el a szemem. Elfelejtettem volna? Nem az kizárt!

- Bizony. – kuncogott, és felemelve a kezem egy puszit adott a kézfejemre. De igen, elfelejtettem. – Köszönöm a vacsorát. – mosolya egyre nagyobb lett. – Jöhet a desszert. – mosolyát nevetés váltotta fel arcomat látva. – Gyere.

Felhúzott az asztaltól, nekem pedig a torkomba ugrott a szívem, mert hirtelen nem tudtam, hogy mire számítsak. Kézen fogva húzott maga után, egyenesen ki a teraszra, bennem pedig bennem akadt a levegő.

- Azt mondtad, hogy ezek már nem működnek. – mutattam a kis égőkre.

- Azért, mert tervem volt velük. – vigyorgott le rám. – Ülj le, én pedig mindjárt jövök.

Bólintottam, és engedelmesen a fűre terített plédhez mentem, amin egy tálban kis sütemények voltak. Mosolyogva néztem szét a kertbe, mert a félhomályban nagyon szépen világítottak a színes égősorok. Tekintetem az ajtón kilépő páromra siklott. A kezében két bögre volt, valamint egy pulcsi és egy pléd.

- Hoztam neked pulcsit, hogy meg ne fázz. – terítette a hátamra a ruhadarabot, miután letette a bögréket elém.

- Forró csoki! – lelkesedtem még jobban. – De te ezt mikor és, hogy?

- Mikor főztél, akkor jöttem be. – mosolyodott el, nekem pedig elkerekedett a szemem. – Rögtön kijöttem ide, előszedtem az égőket és feltettem őket, te meg mivel el voltál foglalva nem vettél észre szerencsére. A kocsiból elhoztam a sütiket, meg szereztem egy plédet a nappaliból és kész is. – magyarázta nevetve. – Aztán mentem fel hozzád.

- Így már értem. – nevettem fel én is. – Köszönöm.

- Remélem, ez azt jelenti, hogy tetszik.

- Igen. – bújtam hozzá, ő pedig a karjaiba zárt. Melegség járta át a testem, és nagyon boldog voltam. – Szerinted lesznek csillagok? – néztem fel rá.

- Kitudja. – vonta meg a vállát. – Nekem már van itt egy, a többi nem érdekel. – csókolt homokon. – Megvárjuk, míg teljesen besötétedik, ha szeretnéd.

- Ne mondj ilyeneket. – mondtam pirultan, amin ő jól szórakozott. – Maradjunk, mert rég néztünk már csillagokat.

Bólintott, igazat adva nekem, és bele kortyolt a forró italba, majd letette maga mellé és lefeküdt. Én is ugyan így tettem, és úgy néztem fel az égre, kezeinket össze kulcsolta, majd beszélgetni kezdtünk, arról, hogy mi történt a héten. Közben szépen lassan besötétedett.

- Nézd-nézd! – mutattam fel az első csillagra, amit megláttam.

- Van itt még valami. – ült fel mellettem, és a pléd csücske alá nyúlt, ahonnan elő vett egy hosszú dobozt.

- Mi ez? – ültem fel hunyorogva, majd elmosolyodtam. – Imádom a csillagszórókat.

- Én meg téged, na most mi lesz. – vigyorgott rám, mire rá nyújtottam a nyelvem, és kivettem a kezéből. Kutatott még egy kicsit mire a gyufát is megtalálta, én pedig kicsit bénázva leszúrtam a földbe, és végül meggyújtottam. Szépen szikrázni kezdett, mire boldogan tapsoltam egyet. Nichkhun is leszúrt egyet a földbe, az enyém mellé, majd meggyújtotta. Én pedig egyet a kezemben tartva csodáltam.

- Gyönyörű ez az egész. – néztem körbe boldogan, a csillagszórót pedig letettem a többi mellé.

- Boldog évfordulót! – csókolt meg, amit egyből viszonoztam, majd mikor elváltunk egymástól össze érintettem a homlokunkat. Még ennyi idő után is úgy szikrázik köztünk a levegő, mint azok a csillagszórók. Ez pedig még boldogabbá tett.

- Szeretlek.