Green - 15

Cím: Green
Páros: Jeon Jungkook (BTS) x Kim Yugyeom (GOT7)
Feladat: Idézettel írni
Író: 15
Idézet:

„Zöld a szobanövényem, a teám, a cigarettám”

Minden embernek van egy függősége, legyen az egy rossz szokás, egy káros szenvedély vagy bármi más, amit csak el tudunk képzelni, és gondoljunk bele, hogy milyen nehéz leszokni. Nehéz a megszokottból kilépni vagy túljutni valamin, amitől függünk, sőt már csak próbálkozni is fojtogató, már-már kínzó, de van, aki megteszi a jobb élet reményében. Van olyan is, aki próbálkozni sem szeretne, csak elfogadja az életében ezt a kiegészítő elemet, hiszen a függősége nélkül nem lenne az, aki.

Mi történik egy olyan ember életében, akinek a függősége mindig másban rejlik? Ez nem kézzel fogható, nem egy személy, csupán egy gyönyörű tónus. Egy olyan színárnyalat, amitől nem lehet megszabadulni, hiszen egyenesen megbabonáz, és a szívedig hatol. A természet fő alkotó eleme, ami nélkül a fotoszintézis sem létezne, és az egyik legritkább szemszín az emberek körében.

Jeon Jeong Guk még gimnazista volt, nagyon fiatal és elég naiv ahhoz, hogy első szerelmétől elfogadjon egy cigarettát, ami ezzel a színárnyalattal volt megtöltve. Nem gondolta, hogy a későbbiekben rá fog függni, nem csak a cigarettára, hanem arra is, ami benne rejlik. Amikor ráeszmélt, mi is történik vele pontosan, már késő volt és próbált beletörődni, hogy totálisan magába szippantotta a zöld univerzum. Hiába tudta, hogy rosszul cselekszik, számára túlvonzó volt, egyenesen gyönyörűnek találta azt a tónust. Néha nem tudta eldönteni, hogy Ő szívja magába a színt, vagy a szín Őt.

Túlkésőn jött rá arra, hogy egy káros szenvedély kíséri az életét. Mindenki elfordult tőle, a szülei, a barátai, végül pedig magányos maradt. Sok pofont kapott az élettől, szenvedett a leszokása időszakában, de nem adta fel. Egy dolog tartotta benne az életet és az nem más volt, mint egy szobanövény. Nem maga a növény, hanem a színe, amit annyira imádott és a mai napig megbabonázza, ha rá néz. Sokszor elgondolkozott azon, hogy a gimnáziumi évek alatt mire is volt jobban ráfüggve, a cigarettában rejlő anyagra, vagy annak a színére. Soha nem tudott dűlőre jutni, de egyben biztos volt. Míg az előbbiről le tudott szokni, addig az utóbbit nem tudja elengedni, de nem is szeretné különösebben, hiszen nem káros az egészségére.

A napjai az óta monoton szinten pörögnek egymás után, semmi új és egyáltalán nincs változás. Munkatársai jól bántak vele még a gyakornoki időszakában, de amint megtudták a fiú múltját, máris elfordultak tőle, elítélték azért, amiért rá függött arra a bizonyos tónusra. Hiába szokott le róla, az emberek akkor is elítélik, amit a fiú soha nem értett, de beletörődött egy idő után és rájött arra, hogy neki már csak az a növény maradt az életében. A leszokása időszakától kezdve gondoskodik a zöld kis szobanövényről, így már megszokta, hogy csak hozzá tud beszélni, ha haza érkezik, és abban próbálja megtalálni a vigaszt.

Jeong Guk otthonában nem csak a növény olyan színű amilyen, hanem a falak, a parkettára lerakott szőnyeg, a tányérok, az ágynemű huzata, egy szóval szinte minden. Kétség kívül magányos, és kompenzálni szeretné az egyedüllétet, a szeretett színével, de ez nem tarthat örökké, a szíve mélyén pedig várja, hogy valaki törődjön vele is. Nem kért sokat az élettől, csak egy szerető társat, aki elfogadja a múltjával együtt.

Azon a téli napon talán meghallotta valaki odafentről az imáit. Szabadnapos volt, így kihasználta az alkalmat, hogy elmenjen a kedvenc teaházába, ahova még a szüleivel jártak régebben. Az óta a félrelépés óta nem tartja velük a kapcsolatot, vagyis próbálkozott Ő, de hallani sem akartak felőle. Egyrészről megértette, másrészről csalódott és kissé dühös volt.

A meleg helységet körbe lengték az ismerős illatok, a bútorok is változatlanok voltak, természetesen zöld színben pompáztak. Mindig ugyanarra a helyre ült le, ha betévedett a teázóba, így azon a napon is ez volt a terve, csupán egy probléma volt, már ültek az asztalnál. Csupán testalkata árulkodott arról, hogy fiú foglalta el a szent helyét, ugyanis az arcát bele temette az étlapba, bár nem sok ideig tartott ez a cselekedete. Az asztal előtt ácsorgó fiúban feltörtek a boldog és szomorú emlékek is együttesen, ugyanis az asztalnál ülő nem volt más, mint KimYugYeom. Ő volt Jungkook legelső szerelme, azaz ember, akitől a legelső cigarettáját kapta.

Talán egy falatnyi harag volt Kookban, hogy olyan csúnyán magára hagyta azokban a csúf időkben, de mégsem tudott haragudni az előtte ülőre, sőt boldog volt, hogy oly sok idő után tudott beszélgetni valakivel felszabadultan, boldogan és úgy, hogy nem kellett rejtegetni a múltját, hiszen a fiú, aki előtte ült nem a múltjában lévő függőség miatt hagyta ott, hanem mert elköltöztek. Az óta nem keresték egymást, talán már el is felejtették, hogy mi történt a gimnáziumi évek alatt, viszont a teázóban ülve kiderült, hogy ez nem így van.

A nagy beszélgetés közepette el is felejtette, hogy YugYeom rendelt neki teát, talán már ki is hűlt, mire először belekortyolt. Különösen ízlett neki a tea aromája, holott a szemben ülőnek gőze sincs arról, hogy melyiket szereti és melyiket nem, mégis eltalálta a számára megfelelő ízt. A fázis késés hatására fel sem tette a kérdést, a válasz hamarabb megütötte a fülét.

- Zöld tea. Tudom, hogy szereted a zöld színt, ezért azt gondoltam talán ízleni fog. – Hiába hűlt már ki a csészében lévő halovány zöld színű lötty, Jungkook bensőjében mégis olyan forróság áradt szét, amit már rég nem érzett. Úgy érezte, hogy megtalálta azt a személyt, akit eddig keresett, sőt nem is kereste soha, hiszen a szívében hordozta egészen mostanáig, nem is akárhogyan. A kedvenc árnyalata mindvégig az előtte ülőre emlékeztette, hiszen miatta szerette meg ezt a színt, tőle indult ez az egész mánia, Jungkook pedig egészen idáig nem is sejtette ezt.

Azon a napon olyan biztos volt magába, mint még soha. Tudta, hogy azzal a csésze zöld teával már nem csak a szobanövény lesz számára, és nem csak a kedvenc színárnyalata, hanem egy személy is, aki nem ítéli el a múltja miatt.

A teaház emlékfalára minden egyes alkalommal, amikor csak betévedt, írt pár sort az érzéseiről, így ez aznap sem maradhatott el. Visszaolvasta a régebben írt sorokat és rá kellett jönnie, hogy mennyire boldogtalan volt az elmúlt években, pedig még csak huszonöt éves. Most kéne igazán élnie, helyette elvesztegette az idejét a szomorú gondolatokra, így most valami olyat kellett oda biggyesztenie a falra, ami pozitív gondolatokat ölel körbe:

„A szín, ami megbabonázott, ami függővé tett egy életre és Ő az, aki nem ítélte el azt a tónust.”