Remember me - 28

Cím: Remember me

Páros: Kim Jongin (Kai) (EXO) – Lee Taemin (SHINee)

Feladat: Érzéssel írni

Érzés: Megdöbbent, megdöbbenés, 

Író: 28

- Késtél! - nézett átható pillantással a szőke fiú az újonnan érkező, vastag, fekete szövetkabátos emberre.

- Csak eszembe jutott mennyire szereted - ült le a férfi a másik mellé - a padra, és a kopott fára helyezte a csokor fehér rózsát.

- Emlékeztél?

- Nehéz elfelejteni. Hiányzol.

- Talán ha gyakrabban látogatnál... - vonta fel a szőke szemöldökét és egy pajkos pillantást vetett a kreol bőrűre.

- Taemin, te is tudod, hogy ez nem ilyen egyszerű.

- Igaz - dőlt hátra csalódottan a kisebb, és szomorkásan pillantott fel az égre.

Apró hópelyhek kezdtek szállingózni, lassan ragyogó fehérségbe fedve be a tájat. Csupán a fekete kabátos virított ki a környezetből.

A szél hidegen fújt, mire Jongin még jobban beburkolta magát a sálja és kabátja védelmébe.

Taemin ábrándozva nyújtózkodott felfelé, hogy egy-egy hópihe a tenyerébe essen, de sehogy sem járt sikerrel. Csalódottan ejtette maga mellé a kezét.

- Szeretem az ilyen napokat. Rád emlékeztetnek - simított bele szőke hajába és érdeklődve pillantott a bebugyolált fiú felé.

- Én pont e miatt nem szeretem. Mert rád emlékeztetnek.

Jongin keserűen mosolygott, előre a semmibe bámulva.

- Manapság minden rád emlékeztet már.  Azt hiszem kezdek beleőrülni a hiányodba.

- Az jó - bólintott a másik elégedetten, és nadrágja zsebében kezdett turkálni - Ezt már rég oda akartam neked adni - nyújtott át egy összegyűrt, régi, kissé szakadt fényképet.

Jongin hosszasan nézte, majd kabátja zsebébe nyúlva ugyanazt a fotót vette elő.

Szeretetteljesen húzta végig mutatóujját a két, egymásba csimpaszkodó fiú képén, és elérzékenyülve fordította meg.

 „Szeretlek” - csupán ennyi volt a hátuljára írva.

- Már rég megkaptam - sóhajtott fel a fiú – De nem elég korán.

- A lényeg hogy tudod - vont vállat szórakozottan Taemin, és hosszú tincseit kezdte babrálni.

A kihalt helyen csupán Jongin lélegzetét lehetett hallani, semmi sem zavarta meg a meghitt pillanatot. A hó kitartóan szállingózott, egyre nagyobb pelyhekben.  Távolról egy mentőautó szirénája hallatszott.

- Tudtad, hogy a főiskola után meg akartam kérni a kezed? Még a gyűrűt is megvettem.

- Nyilvánvaló volt - nevetett fel a kisebb hangosan mulatva a régi emléken – Annyit mondogattad, engem meg bosszantott, hogy előre tudni fogom már. Teljesen oda volt a meglepetés - húzódott még szélesebb mosolyra a szája – de igazán boldoggá tettél. Tényleg - nézett rá kipirultan, azokkal a gyönyörű szemeivel, amik még az évek múlásával is ugyan azt a szeretetet és szerelmet árasztották Jongin felé, mint a legelső alkalommal.

- Én is szeretlek - mosolyodott el a fiú ahogy kimondta a másik gondolatát - Mindörökké.

Csendben üldögéltek még egy ideig egymás mellett, élvezve a másik társaságát, ám lassan sötétedni kezdett, és az eget sötét viharfelhők lepték el.

Jongin komótosan tápászkodott fel a padról, kinyújtóztatva elgémberedett végtagjait.

- Elmész? - pillantott fel rá szomorúan Taemin, mire a másik csak sajnálkozva bólintott - Mikor láthatlak újra?

- Amint tudok jövök - sóhajtott a fiú, majd kezeit vastag bőrkesztyűjébe  bújtatva kezdte el lesöpörni a hideg, faragott márványkőről a havat.

A csokor fehér  rózsát óvatosan helyezte a vésett tábla alá.

- Hiányozni fogsz... - suttogta Taemin, és odalépett a faragott sírkő mellé. Keze tétován követte a vésett betűk vonalát.

Lee Taemin (élt 23 évet)

Jongin csak szótlanul bámulta még pár percig a hantot, majd lassan fordított hátat, és indult el a temető nagy, fekete, kovácsoltvas kapuja felé.

Komótosan sétált, távolodó alakja pedig szép lassan tűnt el a hóesésben, csupán lábnyomai árulkodtak arról, hogy ott járt valaki.