Tarts ki még! - 29

Cím: Tarts ki még!

Páros: Im Jaebum (GOT7) x Son Hyun Woo (Shownu) (Monsta X)

Feladat: Érzéssel írni

Érzés: Nehézség

Író: 29

Kimerülten emelte fel remegő kezét, hogy letörölje a homlokán gyöngyöző izzadtságcseppeket, közben egy pillanatra sem vette le tekintetét a tükörképéről. Shownu kénytelen volt beismerni, hogy a kialvatlanság és az a rengeteg próbával töltött óra bizony rajt hagyta nyomait, nem csak az arcán, de a testén is. Éjszín szemei, melyek általában melegséget és magabiztosságot árasztottak magukból, most fáradtan csillogtak, alattuk pedig sötét karikák éktelenkedtek. Ráadásul minden egyes porcikája sajgott, pihenésre vágyakozott, hiszen az elmúlt nyolc órában más sem csinált, mint csak táncolt megállás nélkül, épp csak annyi szünetet tartva, hogy igyon néhány korty vizet, hogy enyhítse a hirtelen rátört szomjúságot.

Az elmúlt napokban keményebben edzett, mint eddig valaha, ám ez nem is volt csoda. A most debütáló bandák tagjai jóval fiatalabbak voltak nála, s úgy érezte, kezd kifutni az időből. Ott volt huszonhárom évesen, rengeteg gyakornoki idővel a háta mögött, ám a debütálásnak még csak a közelébe sem jutott soha. Teljesen eluralkodott rajta a kétségbeesés, hogyha nem választják ki hamarosan, ki fog öregedni a szakmából, és esélye sem lesz megmutatni az embereknek, mire képes. Márpedig ő nem azért áldozta fel a fél életét, s hagyott fel a tanulással, hogy közömbös arccal közöljék vele: belőle már nem lehet idol.

Shownu mély levegőt vett, s lassú léptekkel indult meg a laptopja felé, hogy leállítsa a zenét. A fiú lelkét bűntudat és fájdalom mardosta; tudta, hogy sokkal többet és keményebben kellene gyakorolnia, de egyszerűen képtelen volt rá. Már így is a határait feszegette, s bár a szíve azt súgta, maradjon még egy kicsit, hogy a lépéseit tökéletesítse, végül a józan eszére hallgatott, s összepakolt maga után. Előbb pihennie kellett, hogy másnap délelőtt újult erővel vethesse magát bele a véget nem érő próbákba.

Egy határozott mozdulattal felkapta sporttáskáját, majd egy utolsó pillantást vetett a táncteremre, mielőtt lekapcsolta volna maga után a villanyokat. Későre járt, a Starship épületében pedig alig tartózkodott valaki rajta kívül. Shownu csak egy-két takarítót látott, miközben a lift felé igyekezett, a többi trainee-nek viszont nyoma sem volt. A fiú irigyelte őket, amiért nyugodt szívvel alszanak most a dormban – ő ezt nem tehette meg, hiszen a legjobbnak kellett lennie ahhoz, hogy debütálhasson.

Lehangoltan nyomta meg a felvonó hívógombját, és sűrűn pislogva várt, hogy az ajtó kinyíljon előtte. A fáradtság hirtelen csapta őt fejbe, alig bírta nyitva tartani a szemeit. Mozdulatai komótosak voltak, s úgy cselekedett, hogy nem is figyelte, mit csinál. A gondolatai teljesen máshol jártak, egy szép és sikeres jövőt képzelt maga elé, amelybe néhány pillanat múlva belerondítottak a valóság sötét képkockái is. Ajkait egy hangos sóhaj hagyta el, ahogy belépett a liftbe, majd a zsebébe nyúlt, hogy előhalássza telefonját, amely ma még csak nem is került a kezébe. Habozás nélkül kereste ki egykori legjobb barátja nevét a névjegyzékből, s nem törődve azzal, hogy lassan éjjel fél kettőt üt az óra, tárcsázta is a számot. Észre sem vette, de még a levegőt is visszatartotta, miközben arra várt, hogy fogadják a hívását.

– Igen? – Jaebum álmosan és frusztráltan szólt bele a telefonba, Shownu pedig némi bűntudatot érzett, amiért felkeltette őt. De abban a pillanatban szüksége volt valakire, akivel beszélgethet.

– Én vagyok… – A fiú visszafojtott hangon lehelte a szavakat.

Valami megtört benne, mikor meghallotta Jaebum hangját, s néhány kósza könnycsepp még az előtt folyt végig az arcán, hogy visszatarthatta volna azokat. Kézfejével rögtön odanyúlt, hogy megtörölje nedves szemeit, s gondolatban szigorúan magára parancsolt, hogy fejezze be a sírást, hiszen az nem méltó egy férfihez.

– Hyung? – Jaebum azonnal éberebb lett, ahogy tudatosult benne, hogy rég nem látott barátja kereste fel őt. A korábban érzett düh, ahogy jött, úgy el is illant. – Valami baj van?

Shownu eltartotta a fülétől a telefont, miközben szipogott párat, majd megköszörülte a torkát, hogy magabiztosabban tudja folytatni a beszélgetést. Ugyan sejtette, hogy Jaebum hamar rájön, csak tetteti a határozottságot, de a fiú büszkesége nem engedte, hogy gyengének mutatkozzon valaki előtt. Még akkor sem, ha egy olyan személyről volt szó, aki mindenkinél jobban ismerte őt.

– Találkozhatnánk? – Shownu figyelmen kívül hagyta JB kérdését. Ez nem egy olyan dolog volt, amit telefonon keresztül akart megbeszélni. – A szokott helyen, mondjuk fél óra múlva?

Néma csend telepedett a két fiatal közé, Shownu pedig biztosra vette, Jaebum már nem is fog neki válaszolni, ami borzasztóan rosszul esett neki. Azt hitte, ha másra nem is, hát rá számíthat, és bármikor felhívhatja őt, ha lelki támogatásra lenne szüksége.

– Nem jönnél inkább ide a dormhoz? Holnap húzós napunk lesz a srácokkal és muszáj pihennem.

Shownu hirtelen irigységet és megbánást érzett. Ha korábban is legalább annyira keményen koncentrált volna a próbákra, mint az elmúlt napokban, talán most ő is ott lehetne Jaebummal és a többiekkel, hogy együtt készüljenek fel a fotózásokra, interjúkra és fellépésekre.

A könnyek újra elhomályosították a tekintetét, ám ezúttal nem hagyta, hogy a sós cseppek végigszántsák az arcát. Erősebb volt ő ennél, és nem hagyhatta, hogy a feszültség és a bűntudat maga alá gyűrjék őt, különben képtelen lenne jól teljesíteni. S ha debütálni akar, muszáj a legjobb formáját mutatnia a vezetőség és a tanárok előtt.

Shownu sietős léptekkel indult meg az épület bejárata felé, közben pedig mélyen meghajolt a pulton támaszkodó portás előtt, aki csak ásítva intett neki egyet.

– Hamarosan ott vagyok! – A fiú ezzel megszakította a vonalat, s kilépett a hideg, novemberi éjszakába.

***

Jaebum már a Got7 kollégiumának ajtaja előtt várta Shownut, aki szinte rohanva tette meg az utolsó néhány lépést, majd levegőt kapkodva megállt legjobb barátja előtt. JB szorosan fonta össze maga előtt a köntösét, s az épület falához helyezett padra mutatott, jelezve Shownunak, hogy üljön le. Be is hívhatta volna őt a dormba, de nem akarta a többieket felébreszteni a beszélgetésükkel. Ráadásul tudta, hogy személyes dologról lehet szó, máskülönben egykori gyakornok társa nem kereste volna fel őt az éjszaka közepén. Ez a társalgás bizony nem tartozott másra, csakis rájuk.

– Történt valami? – Jaebum aggódva húzta össze a szemöldökét, miközben letelepedett a padra Shownu mellé, s átnyújtott neki egy doboz sört. – A telefonban eléggé kétségbeesettnek tűnt a hangod.

Shownu a földet tanulmányozva hallgatott, kereste a megfelelő szavakat. Nem tudta, hogyan kezdhetne bele, hogyan mondhatná el Jaebumnak a félelmeit. Tanácstalanul forgatta kezei között a hideg italos dobozt, majd az ég felé emelte a tekintetét.

– Attól tartok, hogy nem lesz esélyem debütálni… – sóhajtott fel.

Jaebum nagyokat pislogva meredt a barátjára.

– Miért mondod ezt?

A trainee megrázta a fejét, és lerakta kettejük közé a sört. A fiú gyorsan végiggondolta az elmúlt hónapok eseményeit, amelyek még jobban megerősítették abban, hogy kár reménykednie.

– Olyan srácok vannak körülöttem, akik jóval tehetségesebbek és fiatalabbak, mint én – vallotta be. – Ráadásul napról napra egyre jobbak, érted? Pedig fele annyi tapasztalatuk sincs, mint nekem…

– Kissé alábecsülöd magad, hyung… – Jaebum halványan elmosolyodott. – Emlékszel, mennyire irigyeltelek mindig a mozgásod miatt? Az egyik legjobb JYP gyakornok voltál, és tudod, biztos vagyok benne, hogy debütálhattál volna velünk, ha…

– Ha hallgattam volna rád és Jinyoungra, és nem lógtam volna el a próbákat?

Jaebum lesütötte a szemeit.

– Nem ezt akartam mondani…

Shownu csak megrántotta a vállát.

– De erre gondoltál… – A fiú kis szünetet tartott. – Elrontottam, érted? Akkor eljátszottam az utolsó esélyemet, mert jobban érdekelt a szórakozás, mint egy büdös táncteremben izzadni egész nap. Későn jöttem rá, hogy nekem ez mennyit jelent, és most már nem fogom tudni valóra váltani az álmaimat, mert lassan kiöregszem a szakmából…

 Barátja hosszú másodpercekig nézte Shownu kétségbeesett arcát anélkül, hogy egy szót is szólt volna. Valamelyest átérezte a fiú bánatát, hiszen ő is volt egyszer trainee. De tudta jól, hogy Shownunak most sokkal nehezebb, hiszen olyan régóta vár már arra, hogy debütálhasson.

– Nem tudom, mit csináljak… – Shownu gondterhelten túrt kócos hajába. – Nagyon szeretném, ha sikerülne, de annyi jó hangú trainee van körülöttem, hogy teljesen esélytelen a dolog. Ráadásul mindannyian eltökéltek, Kihyun például még a dormban is gyakorol, és napról napra egyre jobb. Jooheon már most saját maga írja a szövegeit, és…

– Miért foglalkozol másokkal? – csattant fel hirtelen Jaebum. – Arra kellene koncentrálnod, hogy magadat fejleszd, nem pedig azt nézni, hogy a többiek miben tehetségesek!

Shownu a szíve mélyén tudta, hogy Jaebumnak igaza van, de nehezen tudta figyelmen kívül hagyni a többieket, mikor a tanárok folyamatosan őket dicsérik. Nem is emlékszik, mikor hallott pozitív jelzőket az oktatóktól, ez pedig teljesen elkeserítette, és elhitette vele, hogy fele annyira sem jó, mint a többi gyakornok.

– Hajnalok hajnalán esek haza a próbateremből, JB… – sóhajtott fel. – Ennél többet nem tudok tenni…

– Nem is kell – Jaebum halványan elmosolyodott. – Gyakorolj türelmesen, ne veszítsd el a magabiztosságod, és előbb-utóbb fel fognak rád figyelni. Ennyi az egész.

A trainee hangosan felhorkantott.

– Te könnyen beszélsz már… De nem ilyen egyszerű, érted? Utálom, hogy más kezében van a sorsom…

– Feleslegesen aggódsz, hyung – Jaebum, hogy bíztassa egy kicsit a barátját, megpaskolta Shownu hátát. – Megvan benned minden, ami ahhoz kell, hogy sikeres legyél. Jól táncolsz, jól énekelsz, nem jössz zavarba a kamerák előtt, és azért az arcod sem olyan rossz… És biztos vagyok benne, hogy ezt nem csak én látom.

Shownu halványan elmosolyodott.

– Keményen fogok dolgozni! – jelentette ki. – Egy nap majd meg fogok veled küzdeni az első helyért!

– Úgy legyen, hyung! – Jaebum ajkait egy jóízű kacaj hagyta el. – Alig várom, hogy végre színpadon láthassalak!

***

Másnap reggel Shownu magabiztosabban indult el a gyakornokok kollégiumából, hogy ismét belevesse magát a próbákba. Az éjszakai beszélgetés ráébresztette, hogy bármennyire is nehéz most neki ez az időszak, nem adhatja fel, hiszen túl sok energiát és időt ölt már bele ebbe. Már gondolni sem akart arra, hogy esetleg nem sikerülhet neki, minden egyes negatív gondolatfoszlányt igyekezett elhessegetni. Csak a próbákra fog összepontosítani ezentúl, hogy megmutassa mindenkinek, mennyire jó abban, amit csinál.

Eltökélten lépte át a Starship épületének küszöbét, ahol máris az egyik társába ütközött. Minhyuk széles mosollyal az arcán üdvözölte őt, s együtt indultak el az énekterembe.

– Hallottad? – Minhyuk majd’ kicsattant az örömtől, már-már ugrált a folyosón.

– Micsodát? – Shownu annyira elzárkózott mindentől és mindenkitől az utóbbi időben, hogy semmiről nem tudott. Még a szobatársaival sem beszélt, ideje sem lett volna rá a próbák között.

 A fiatalabb fiú arcáról le sem lehetett törölni a vigyort, annyira örült, hogy ő oszthatja meg Shownuval azt az információt, amit alig néhány perce tudott meg ő is.

– Állítólag hamarosan debütáltatni fognak egy fiúcsapatot – csapta össze izgatottan a két tenyerét. – Néhány trainee szerint a vezetőség ki is választott már pár embert, akik közül majd eldöntik a végleges tagokat. Valami survival show-ról is beszéltek, de nem értettem pontosan… hé, minden rendben?

Shownu hirtelen megtorpant a folyosó közepén, és csak meredt maga elé. A szíve hevesen kezdett dobogni, s már nem is hallotta Minhyuk szavait. Nem akart hinni a fülének, ez az egész olyan volt, mintha csak álmodna. A remény már majdnem kialudt szikrái most ismét lángra kaptak, és erősebben égtek, mint eddig valaha. Shownu a nadrágjába törölte izzadt tenyerét, és imádkozni kezdett. Ez már tényleg az utolsó lehetősége, ha most nem debütál, akkor már sosem lesz rá alkalma. Bízott benne, hogy az ő neve is ott van a kiválasztottak között, és így esélye lesz megmutatni a vezetőségnek, hogy mire képes. Hamarosan lezárul ez az időszak! – gondolta. – Csak egy kicsit tarts ki még!